Pár oldalt tudnék róla írni, így a lényegesebb dolgokat írom le. Mielőtt fejest ugranánk a boszorkányság rejtelmeibe, ajánlatos egy pillantást vetni a múltra, a boszorkányság történetére. Minden boszorkánynak ismernie illenék mestersége és hite gyökereit. A boszorkányság történetéről sok könyvet írtak. Maguk az érintettek legtöbbet az előítéletek miatt szenvedtek, amint erről mostanában nyilvános és hitelesnek elfogadott publikációkban is olvashatunk. A boszorkányság eredetét a néhai dr. Margaret Murray az őskor kőkorszaki időszakáig (kb. 25000 év ) vezette vissza. Kimutatta a mozgalom napjainkig tartó, töretlen vonalú fejlődését. E szerint a boszorkányság alapja a pogány hit, és egész Nyugat-Európában szervezett vallás volt a kereszténység térhódításáig. Mostanában a tudósok vitatják dr. Murray nézeteit, egy azonban tagadhatatlan, nyilvánvaló igazságokat és gondolatébresztő megállapításokat tett közzé. A vallásos mágia lehetséges fejlődéséről vallott nézeteit ma is méltányolják.  25000 évvel ezelőtt őskori elődeink élete a vadászat sikerén múlott. A vad húsa volt az ősember élete, bőre a ruhája, s csontjaiból készítette fegyvereit, szerszámait. Akkoriban az emberek világát istenek tömege népesítette be. A természet erőitől; villámlás, szélvihar áradó vizek, féltek; ugyanakkor tisztelettel tekintették, mindegyik természeti jelenségben egy-egy önálló szellemet láttak.  Az állatok is emberfeletti, azaz isteni tulajdonságokkal rendelkeztek, tehát istenek. Ezt a hitet nevezzük animizmusnak. Külön isten ellenőrizte a szeleket, az eget, a vizeket és így tovább, de ami a legfontosabb külön isten tartotta kézben a vadászat ügyeit. A zsákmány nagy része agancsos volt, így őseink elképzelése szerint a vadászat istene is szarvakkal ékesítette magát. Ilyen és efféle elképzelésekkel vette kezdetét a mágia kialakulása. Életnagyságú agyagbölényt készítettek és eljátszották a sikeres vadászatot, és így a következő vadászaton hitték, hogy elejtenek egy igazi bölényt. A vadászat istenével együtt létezett egy istennő, bár, hogy melyikük volt előbb nem tudjuk. A bő zsákmány előfeltétele a vadak szaporasága. A horda fennmaradásáé pedig az emberi termékenység. Nagy colt akkoriban a halandóság. A rokonszenvmágia részeként az ősember párzó állatokat ábrázoló agyag- kőszobrocskákkal, továbbá a horda, illetve a törzs termékenységi rítusaival vélte biztosítani a sokasodást. Számos ábrázolás maradt ránk. A termékenység istennője képviselte a nőiség lényegét, a gondoskodó, fenntartó anyatermészet és az anyaföld erejét sűrítve alakjába.  A rítusok – a termékenység, a vadászat sikere, a bőséges termés- szaporodásával egyidejűleg fejlődött ki egy sajátos tudású réteg, a pogány papság. Kevés kiválasztott tudta eredményesen vezetni a szertartásokat. Egyes európai vidékeken- e kevés vezető sámánt, papot és papnőt Wiccának hívták.  Wicca ( eredetileg wicca a férfi, wicce a nő) szó eredeti jelentése: bölcs. A Wicca egy személyben volt orvos, bíró, tanácsadó, varázsló és pap. A kereszténység megjelenése után nem következett be tömeges áttérés az új vallásra.  A kereszténység korai időszakában a Wiccák és általában a pogányhit követői az egyház vetélytársai voltak. A boszorkányüldözések a középkorban váltak intenzívvé. Majdnem három évszázadon keresztül tartott a megpróbáltatás, melynek eredménye 11 millió áldozat. A XII-XIV. században elégették az eretnekeket. 1844-ben VIII. Ince pápa bullát adott ki a boszorkányság ellen. Két évvel később két német dominikánus szerzetes, Heirich Institoris Kramer és Jakob Sprenger rettenetes boszorkányellenes koholmányt agyalt ki, a Malleus Maleficarum (Boszorkányok pörölye) címen híresé lett vádaskodó iratot, amely a boszorkányvizsgálat alapvetése, továbbá világos felszólítás az üldözésre.  Az irat durvaságára jellemző, hogy amikor bemutatták az akkori cenzori feladatokat is ellátott kölni teológiai egyetemen, a professzorok többsége visszautasította az irat tartalmát. Kramer és Sprenger nem jött zavarba, aláhamisították a teológusok jóváhagyó aláírását. A hamisítás tényére 1898-ban derült fény. Ezután 300 éven át tombolt a boszorkányság elleni tébolyult harc. Az elvakult falusiak készségesen végeztek a gyanús életű helyi vajákosokkal. Treves érseke 1586-ban arra a következtetésre jutott, hogy a helybéli boszorkányok okozták a szokásosnál keményebb telet. Emberei a kínvallatásoktól sem riadtak vissza. Ennek szomorú eredményeként 120 nőt és férfit küldtek máglyára, mert szerintük az illetők lepaktáltak az ördöggel, és a gonosszal szövetkezve beavatkoztak az időjárásba.                                                                          

Durva becslések szerint a boszorkányüldözés ( javarészt a reneszánsz korszak ) idején 9 millió nőt, férfit és gyermeket végeztek ki vagy kínoztak halálra hamis vádak bűnében. Természetesen nem mindegyikük volt pogány. A boszorkányüldözés pompás alkalmat kínált egyeseknek, hogy leszámoljanak politikai vagy családi ellenségeikkel, illetve, azokkal, akiket irigyeltek. A hisztérikus gyűlölködés terjedésére és következményeire nézve tökéletes példa a felakasztott salemi boszorkányok (Angliában nem égették, hanem akasztották a boszorkányokat) este.                                                                                                       

  I Jakob angol király 1604-ben hozta meg a boszorkányságról szóló törvényt, amit 1736-ban visszavontak, s helyette egy másik törvényt alkottak, amely a boszorkányságon kívül minden okkult erőt fondorlatos csalással gyanúsított. A XVII. Század vége felé a természeti vallás megmaradt képviselői illegalitásba kényszerültek. A rejtőzködést követő 300 esztendő alatt a boszorkányság összes formája eltűnt az emberek szeme elöl.  Ám az a hit, amely az ősidőkben gyökerezett, és kibírt több 10000 évet, nem halhat ki egykönnyen. Kis csoportokban, gyakorta a családtagokból szervezett boszorkánygyülekezetekben fennmaradt a mesterség és a hit.                                                                      

  Angliában, 1951-ben helyezték hatályon kívül a boszorkányok ellen hozott törvényeket. Végre lehetőség nyílt rá, hogy a boszorkányok szót emelhessenek saját érdekükben. Margaret Murray elmélete igaznak bizonyult. A boszorkányság vallás volt, és tény, még ma is az. Gardner elsőként írta meg a boszorkányok nézőpontjából a mágia történetét.  A könyv megjelenése körüli időkben a boszorkánymesterség hanyatlott, fennmaradása egyetlen hajszálon múlt. Gardnert hatalmas meglepetésként érte, hogy könyve megjelenését követően egyre több hírt hallott olyan európai boszorkánykörökről, amelyek tagjai megtanulták a történelmi leckét. Nem kívántak kiállni a nyilvánosság elé. Ki merné állítani, hogy az üldözésre soha többé nem kerülhet sor?                                                                 

Gartner az egész életét kitevő kutatások folyamán arra a következtetésre jutott, hogy a mágia illetve a régi vallások maradványait nem sikerült teljesen feltárnia, az előkerült feljegyzések pedig helyenként tévesek. Az ősi hit ugyan is bő 1000 éve szájhagyomány útján terjedt. A keresztények által rendezett könyvégetésekre és az üldözés megpróbáltatásaira tekintettel a csoportok közötti érintkezés megszűnt, s alig hagytak hátra írásos jegyzéket. Az üldözés időszakában kizárólag a háttérben tevékenykedhettek.  Rejtett tudományukat The Book of Shadows (Árnyak könyv ) címen foglalták össze. Az Árnyak könyvének feldolgozott változata „Gardneriánus boszorkányság” néven lett közismert.                                                                                                                    

Mielőtt bárki is bármit gondolna Gardner iránt, vagy a wicca hagyományok eredetéről, Gardner-nek hálával tartozunk mi Wiccák, amiért talpra állította a boszorkányságot és megismertette a világgal. Neki köszönhetjük, hogy feléledt a mesterség számos változata.                           

Amerikában a boszorkányságok nyitottak.                                                                                                        

A boszorkányság helyet követelt magának a múlt történelmében, amint megvan a helye a jelenben is.    

 Magyarországon 1565-ben volt az első, 1756-ban az utolsó boszorkányper. Ezen időszak alatt 554 bírói ítélet született, melyből 192 halálos volt.

Az utolsó nagyszabású boszorkányperre Szegeden került sor 1728-ban, amikor is 13 embert égettek el a Boszorkány-szigeten. Azzal vádolták a "boszorkányokat", hogy miattuk nem volt elég eső, csak jégeső, amely elverte az összes termést. Úgy gondolták, hogy ez nem lehetett Isten tette. Azt kívánták bebizonyítani, hogy a 13 vádlott a törököknek adta el az esőt.

Mária Terézia 1755-ben betiltotta a boszorkányüldözést, amely egyre nagyobb kereteket öltött. Akár egész falvakat is elpusztítottak egy-két boszorkány miatt. Sokszor néhány gyerek vádja alapján ítéltek el akár keresztény embereket is. A perek többsége politikailag is motiválva volt. Ezután a boszorkányok bujkálni kezdtek, titokban tartottak gyűléseket egy-egy tisztáson. Próbálták ápolni a hagyományokat, így végül tovább élhetett eme vallás.